gyors

Meggykrém leves

Meggykrém leves Hozzávalók: 60 dkg magozott meggy a levével, 3 dl habtejszín, 3 kávéskanál őrölt fahéj, 6 db szegfűszeg, 15 dkg cukor. A meggyhez öntünk egy kis vizet, hozzáadjuk a fahéjat, szegfűszeget, cukrot, és az egészet összefőzzük. Kihűtjük. Néhány szem meggyet, és a szegfűszegeket kivesszük belőle. A többit turmixgépben, kis fokozaton rövid ideig pürésítjük. Ezután …

Meggykrém leves Tovább »

Grízgaluska Hutzel kompóttal

Grízgaluska Hutzel kompóttal Hozzávalók: 1 bögre búzadara, 2 pohár víz, 3 evőkanál étolaj, 1 kiskanálnyi só, 10 dkg kenyérmorzsa, 15 dkg aszalt gyümölcs, ízlés szerint cukor, szegfűszeg és fahéj. A búzadarát lábosba öntjük kevés étolajjal, csipetnyi sóval. Felöntjük forró vízzel és folytonos keverés közben sűrűre főzzük. Félretesszük hűlni. A kenyérmorzsát 2 evőkanálnyi olajon megpirítjuk. A …

Grízgaluska Hutzel kompóttal Tovább »

Krumplilaska

Krumplilaska  Hozzávalók: (kb. 15 főre) 3 kg krumpli, só, 1 kg finomliszt, 10 dkg kacsazsír, szilvalekvár. A krumplit megtisztítjuk, sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, áttörjük és kihűtjük. Ízlés szerint sózzuk, majd a liszttel összegyúrjuk. Lisztezett gyúródeszkán kettéválasztjuk, két nagy rudat sodrunk belőle, és nagyobb pogácsányi darabokra felszeleteljük. Ezeket egyenként kisebb palacsintányi nagyságúra kisodorjuk, és a …

Krumplilaska Tovább »

Kukoricakása

Kukoricakása Hozzávalók: 50 dkg kukoricadara, 1 babérlevél, 1 egész fűszerpaprika, só, 2 gerezd fokhagyma, 2 fakanál zsír, 1 teáskanál őrölt fűszerpaprika. Egy liter vizet felforralunk a babérlevéllel, egész paprikával, és sóval. Belekeverjük a kukoricakását, és folytonosan kevergetve sűrűre főzzük. Amennyiben szükséges, idő közben az elfőtt levet pótoljuk. Amikor puhára főtt, 2 gerezd fokhagymát apró kockákra …

Kukoricakása Tovább »