Borsos pisztráng juhtúrós puliszkával
Hozzávalók: 5 pisztráng, 2 teáskanál só, 1 teáskanál bors, 5 gerezd fokhagyma, a sütéshez extra szűz olívaolaj. A puliszkához: 40 dkg kukoricadara, 20 dkg kukoricaliszt, 1 teáskanál só, 40 dkg juhtúró, 2 csokor zöldhagyma, 5 dkg vaj, 2 teáskanál vágott kapor, 2 dl tejföl, 1 kávéskanál bors. Az öntethez: 3 dkg vaj, 2 teáskanál liszt, 1 csokor vágott kapor, 1 teáskanál őrölt feketebors, 1 dl csontlé, 1 teáskanál porcukor, 1 kávéskanál só, fél citrom leve, 2 dl tejföl.
A megtisztított pisztrángokat kívül-belül átsózzuk, borsozzuk, és hasüregükbe fokhagyma gerezdeket helyezünk. Tepsibe tesszük, majd felöntjük annyi olívaolajjal, hogy a vágásig érjen. Előmelegített sütőben kisütjük.
A puliszkához két liter vizet felforralunk egy teáskanál sóval. A lobogó vízbe folytonos keverés mellett beleengedjük a kukoricadara és liszt keverékét. Addig főzzük, amíg megpuhul, majd kicsit hűlni hagyjuk.
A zöldhagymát felkarikázzuk. Egy cserépedényt, vagy sütőtálat vajjal kikenünk. Az aljába elterítünk egy sor puliszkát, morzsolunk rá juhtúrót, megszórjuk zöldhagymával, kaporral, és ezt a rétegezést addig folytatjuk, amíg a hozzávalók elfogynak. A tetejét átkenjük kapros, borsos, tejfölös keverékkel, és sütőben először lefedve, majd húsz perc elteltével a fedőt levéve szép pirosra sütjük.
Az öntethez a vajban megpároljuk a vágott kaprot, megszórjuk liszttel, összesütjük, majd felengedjük húslével. Ízesítjük borssal, porcukorral, sóval, citromlével, és elkeverjük benne a tejfölt.
Tálalásnál borsos pisztrángunkat juhtúrós puliszkával, és kapros öntettel együtt tálaljuk.