Jenő, a kuglóf hazája

Jenő község nevében őrzi az ómagyar törzs emlékét. Fejér megye nyugati szélén, Polgárdi közelében található.

A megye legfiatalabb római katolikus temploma Munkás Szent József tiszteletére épült. A helyi művelődési ház ad otthont a helytörténeti kiállításnak, amely a helyiek adományainak köszönhetően, 2009-ben valósult meg. Új gyűjteményként a „Jenő a történelem viharában” című kiállítás is megtekinthető az épületben.

A jenői Alkotói Társulás tagja, a Magyar Kultúra Lovagja, Bálint József míves faragású faszobrai lépten-nyomon megtalálhatók a köztereken, az utcák elején pedig egy-egy mesealakja köszönti az ott lakókat, és az érkező vendégeket.

Az 1950-es években még élő jenői népviseletet, a brokátselyemből készült színes ruhát ma is viselik a Jenői Asszonykórus tagjai. Helyi népdalaikból az Ízőrzők nézőinek is énekeltek néhányat.

Jenő hagyományos ételeit nem csak az idősebbek, a fiatalok is ismerik, szeretik, és készítik. Mi is meggyőződhettünk erről a sütés-főzés során.

·         Töltelék (lakodalmas étel)

·         Káposztás nokedli szalonnával, kolbásszal

·         Jenői kuglóf (1952-es recept alapján)

·         Krumplis, kelt pogácsa

·         Tejfölös hal és vakhal

·         Borzas Kata

A műsor az ősz folyamán, a Duna Televízióban lesz látható. Az adás pontos időpontjáról később adunk hírt.