Somogyi Érték Díj

Nagy megtiszteltetés ért bennünket. Meghívást kaptunk a Somogy Megyei Önkormányzathoz, ahol a Somogy Megyei Értéktár Bizottság döntése alapján Érték díjban részesült a Magyar Televízió számára végzett munkásságunk.

A sors fricskája, hogy aznap éppen Somogy megyében, Somogyváron forgattunk, ezért személyesen nem lehettünk jelen az átadó ünnepségen, és kis késéssel, kedden este vehettük kézbe az elismerést.

Kíváncsiságból megnéztük, eddig 38 somogyi települést mutattunk be csak az Ízőrzők műsorában.

Köszönjük a figyelmet, a Duna Televíziónak a lehetőséget, hogy megalakulása, 1992 óta jelen lehetünk műsorainkkal a csatornán. Kedves nézőinknek pedig a kitartást, amellyel mindezt végigkísérik.