Ecetes hal
Hozzávalók: 4-5 db keszeg, só, sertészsír, liszt, őrölt fűszerpaprika.
Az ecetes léhez 2 fej vöröshagyma, 4 fokhagyma, 3 babérlevél, 1 csapott evőkanál cukor, csipetnyi só, egy liter víz, 2-3 evőkanál ecet, pár szem egész bors és szegfűbors.
A megtisztított keszegeket alaposan beirdaljuk, kisebb darabokra vágjuk, és kívül-belül megsózzuk. Egy nagyobb serpenyőben nem túl sok zsírt olvasztunk. Paprikás lisztet készítünk, ebben forgatjuk meg a halszeleteket. Kívül-belül gondosan megszórjuk liszttel, majd forró zsírban mindkét oldalukat jól átsütjük.
Miközben sül a hal, elkészítjük a páclevet. A vöröshagymát karikákra vágjuk, hozzádaraboljuk a fokhagymát is. Beledobjuk a babérleveleket, a cukrot, a sót, és az egészet felöntjük vízzel. Ecettel ízesítjük, fűszerezzük egész borssal és szegfűborssal, és felforraljuk.
Nagyobb tálba szedjük a kisült halszeleteket, annyi ecetes-fűszeres forró levet merünk rá, hogy ellepje, és ebben 2-3 napig állni hagyjuk, hogy teljesen átpácolódjon.