Füstben sült ponty szabadtűzi túrós csuszával

Füstben sült ponty szabadtűzi túrós csuszával

Hozzávalók: 2 ponty, só, 4 vöröshagyma. A csuszához: 20 dkg lebbencstészta, 30 dkg húsos szalonna, 25 dkg túró, 1 liter tejföl, 2-3 teáskanálnyi őrölt bors, 3 gerezd fokhagyma, só.

A halakat egy nappal a felhasználás előtt kibelezzük, de a pikkelyeit nem szedjük le. Alaposan besózzuk, és állni hagyjuk. Másnap áttöröljük, és a belsejébe kis nyársakat szúrunk, amelyek kampóját a pontyok száján át vezetjük ki. Hasüregüket kis fapálcikával kitámasztjuk. Nagy tüzet rakunk. Amikor már szép parazsunk van, egy csőbe, ami lehet akár kályhacső is, felakasztjuk a halakat, kis fűzfaágakat dobunk a cső belsejébe, majd egy fából készített tetővel lezárjuk. A tűz fölé helyezzük úgy, hogy kicsit fölötte legyen a cső alja. Ekkor jól alágyújtunk, és fél órán keresztül füstben pároljuk-pácoljuk az ételt. Amikor elkészült, széthajtjuk a pontyokat, kivesszük belőlük a nyársakat, és a pikkelyes bőrt tányérként használva, karikára vágott vöröshagymával, friss kenyérrel fogyasztjuk.

Jól illik hozzá a túrós csusza is. Ehhez a húsos szalonnát kisebb kockákra vágjuk, és ropogósra sütjük. A csuszatésztát kifőzzük, majd összekeverjük a szalonna zsírjával. Ebben 2-3 órát állni hagyjuk. Közben a túrót a tejföllel elkeverjük, gazdagon fűszerezzük őrölt feketeborssal, fokhagymával. Ízlés szerint sózzuk, és a tésztával összekeverjük. Laposan elterítjük a sütő tepsiben, a tetejét megszórjuk szalonnapörccel. Nyílt tűz fölé kis állványon sparheltlapot teszünk, erősen alátüzelünk, és a tepsit lefedve 15-20 perc alatt átsütjük a csuszát. Akkor jó, amikor az alja már kérges.