Húsos palacsinta

Húsos palacsinta

Hozzávalók: 10 evőkanál liszt, 3 tojás, fél dl étolaj, 1 kávéskanál só, 3 dl tej, 1,5 dl szódavíz. A töltelékhez: 40 dkg sertéscomb, 1 vöröshagyma, 1 evőkanál sertészsír, 2 evőkanál étolaj, 1 gerezd fokhagyma, 2 teáskanál paprikakrém, 1 teáskanál őrölt paprika, 1 teáskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál só, 5 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 2 dl tej. Az öntethez: 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál majonéz, 1 evőkanál mustár. A panírhoz: 10 dkg liszt, 2 tojás, csipetnyi só, 10 dkg zsemlemorzsa. A sütéshez étolaj.

A lisztet, tojásokat, sót a tejjel, az étolajjal, majd a szódavízzel csomómentesre keverjük.

Elkészítjük a tölteléket. A sertéshúst felkockázzuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. Egy lábasban összemelegítjük a zsírt és az étolajat, és megdinszteljük benne a hagymát. Közben a fokhagymát is rányomjuk. Paprikakrémmel, őrölt paprikával, borssal és sóval ízesítjük, majd beleforgatjuk a húst és két deci vízzel felengedjük. Ezzel együtt puhára főzzük, majd kihűtjük, és ledaráljuk.

Besamelmártást készítünk hozzá. A megolvasztott vajban lepirítjuk a lisztet, felengedjük tejjel, és folytonosan kevergetve sűrűre főzzük. Melegen a darált húshoz keverjük.

A palacsintákat olajozott serpenyőben kisütjük, és egyenként megtöltjük húsos krémmel. Két oldalról kicsit behajtjuk, hogy ne folyjon ki belőle a tartalom, majd szorosan feltekerjük. Lisztben, csipetnyi sóval felvert tojásban és zsemlemorzsában megforgatjuk. Forró olajban kisütjük.

A tejfölben a majonézt és a mustárt elkeverjük, ebből egy keveset pöttyentünk a kétfelé vágott palacsinták tetejére.