Káposztás gőzgombóc csirkével és sós burgonyával
Hozzávalók: 75 dkg savanyú káposzta, 25 dkg füstölt húsos szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, sertészsír, só, 2 egész csirkecomb. Gombóc: 2,5 dl tej, 25 dkg liszt, 1 evőkanál cukor, 1 teáskanál sertészsír, 2 dkg élesztő, csipetnyi só.
A csirkecombokat kettévágjuk, alaposan besózzuk, és ebben állni hagyjuk.
A szalonnát nagyobbakra kockázzuk, zsírját kiolvasztjuk, pirosra sütjük benne a felaprított hagymát.
Amennyiben a káposzta túl savanyú, több lében is kimoshatjuk. Kinyomjuk belőle a vizet, és a szalonnás zsírra pakoljuk. Addig forgatjuk, míg a káposzta is kap egy kis színt. Ekkor annyi vizet borítunk rá, hogy éppen ellepje. Felforraljuk, és addig főzzük, amíg a káposzta félig megpuhul. Ráhelyezzük a csirkecombokat, és együtt pároljuk tovább.
Közben elkészítjük a tésztát. Az élesztőt langyos, cukros tejben, kevés liszttel felfuttatjuk. A maradék tejjel, liszttel, zsírral és sóval jól kidolgozzuk. Az így nyert cipót letakarva fél óráig pihentetjük. Ezután hosszú rudat formázunk belőle, amiből kilenc cipót formázunk. Ezt újra kelesztjük harminc percig.
A káposzta tetejére pakoljuk a gombócokat, majd fedő alatt további húsz percig főzzük az ételt. Ne vegyük közben le a fedőt, hagyjuk, hadd párolódjanak át a gombóckák.
A káposztás gombócokat a csirkehússal együtt tálaljuk.