Letettük a kamerát

Letettük a kamerát, véget értek a 2020-as év forgatásai. Ebben aztán volt minden: aggodalom, szorongás, lemondások, árvíz, zuhogó esők, pótforgatások, de jó hangulat, kiváló helyszínek, vendégszerető emberek, ízletes ételek és feltöltődés is.

Indulás után újra kellett egyeztetni az előzőleg már részleteiben is leegyeztetett településekkel, hogy vállalkoznak-e a forgatásra. Az első félévből két falu jelezte, hogy csak 2021-ben látják biztonságosnak a helyzetet, illetve egy harmadik községben a polgármester megbetegedése miatt kellett egy évet halasztani. Ez azt jelentette, hogy három új epizód gyártásszervezését kellett a nulláról intézni. Továbbá volt egy falu, ahol a népdalkör csak szeptemberben volt hajlandó fellépni, az augusztusi forgatáson még nem, ezért oda pótforgatásra vissza kellett utazni. Az év végén pedig az utolsó epizódot is jövő évre halasztották a vírus megjelenése miatt, ezt már nem lehetett átszervezni, így történt, hogy 2020-ban 19 epizóddal zártuk az évet.

Néhány történet 2020-ból:

Törtelen a forgatás előtti este mosta el a főzés helyszínét az átszakadó gát. A helyiek, mire odaértünk a Művelődési Ház udvarán nagyszerű helyszínt rendeztek be számunkra – sparhelttel, asztalokkal, és a hátteret is szépen kidíszítették helyi termékekkel, virágokkal. Az asszonyok között akadt olyan, akinek az udvara vízben állt, a férje ágyban feküdt, mégis eljött, hogy megfőzze a bevállalt ételt. Le a kalappal mindannyiuk előtt, hogy ebben a helyzetben tudtak beszélni, főzni és mosolyogni, a sok gond ellenére is. Zsuzsa délelőttre bejelentkezett a fodrászhoz, mert eredetileg délután lett volna a felvétel, de az özönvíz miatt a főzések már délelőtt elindultak, így történhetett, hogy a műsorban Zsuzsa az elején még hétköznapi, később pedig frissen fésült frizurával szerepel a képeken.

Aztán a mezőberényiek, akiknek köszönhető, hogy egyáltalán május utolsó hetében elkezdődhettek a forgatások. Bizonyára a hosszas bezártság is okozta, hogy nagy vidámságban, felszabadultan telt az ott töltött két nap, végre nagyot haraphattunk az életből, sok emberrel találkozhattunk.

Balatonendrédre különösen nagy örömmel mentem, mivel anyai nagyszüleimnél sokszor megfordultam gyermekkoromban a faluban, és sok kedves emlék köt oda. Aranyos emberekkel gyönyörű helyszínen, a Kemencés Udvarban főztünk, azonban itt elért bennünket egy jó nagy, kitartó eső, aminek következtében az énekkart csak az önkormányzat dísztermében lehetett felvenni.

Jenőn három fiatal férfi bebizonyította, hogy ha akarják, bármelyik falusi asszonnyal felveszik a versenyt. Kemencében, 1952-es recept szerint – édesítőszer nélkül! – olyan gyönyörű kuglófot sütöttek, hogy csodájára járt mindenki.

A hét végén Az Ízőrzők adása a Duna Televízióban elmarad, legközelebb jövő hét végén láthattok újabb epizódot Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, Örményesről.