Palóc leves birkahússal

Palóc leves birkahússal

Hozzávalók: (25 főre) 2 kg vegyes birkahús, 2 kg zöldbab, 1 kg krumpli, 4 vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál őrölt kömény, 1 teáskanál majoránna, 1 kávéskanál őrölt szegfűbors, 2 evőkanál őrölt paprika, 4 babérlevél, só, 1 púpos fakanál sertészsír, 8 dl tejföl, 3 evőkanál liszt.

A vöröshagymát és a krumplit megtisztítjuk és kockákra vágjuk. A húst közel egyforma nagyságúra daraboljuk. A fokhagymát felaprítjuk.

A bogrács aljába egy fakanál zsírt teszünk, ráborítjuk a hagymákat. Azonnal fűszerezzük köménnyel, majorannával, őrölt borssal és szegfűborssal. Állandóan kevergetve megpároljuk.

A húst átmossuk és rászedjük a hagymára. Összekeverjük, lepirítjuk, majd öntünk rá vizet és másfél órán át főzzük.

Ezután adjuk hozzá a zöldbabot, a krumplit és rádobjuk a babérleveleket is. Felöntjük annyi vízzel, hogy bőven ellepje a bogrács tartalmát, majd további egy órát főzzük. Ezután ízlés szerint sózzuk, és rászórjuk az őrölt paprikát.

Újabb egy óra múltán elkészítjük a habarást. A lisztet a tejföllel összekeverjük, forró levessel apránként átmelegítjük, majd az egészet a bográcsba csurgatjuk.

Összeforraljuk, és már tálalhatjuk is.

A palóc levest más hússal is készíthetjük, de az eredeti recept szerint birkahús való bele.