Csemői babos lecsó
Hozzávalók: (10 főre) 40 dkg füstölt szalonna, 1 fakanál sertészsír, 1 kg vöröshagyma, 1,5 kg tv-paprika, 1 kg paradicsom, 80 dkg előfőzött bab, só, 2 teáskanál őrölt feketebors, 2 evőkanál őrölt paprika, 1 fej fokhagyma, 1,6 kg előfőzött csülök.
Felszeleteljük a hozzávalókat. A szalonnát a bőrével együtt nagyobb kockákra, a vöröshagymát félkarikákra, a paprikát a magháza nélkül karikákra, a paradicsomot szeletekre, a fokhagymát durvára. A csülköt kicsontozzuk, és ezt is kisebb kockákra vágjuk.
A bográcsban kevés zsiradékkal kisütjük a szalonnát. Megpároljuk rajta a hagymát. Rászórjuk a fokhagymát, tv-paprikát. Fűszerezzük őrölt borssal, egy teáskanál sóval.
Amikor a paprika levet engedett, őrölt paprikával sűrítjük, és hamarosan hozzáadjuk a paradicsomot is. Ezzel kb. tíz percig főzzük.
Beleborítjuk a csülökhúst, öt perc múlva pedig a babot is.
Összefőzzük, ízlés szerint fűszerezzük, és tálaljuk.