Disznósajt

Disznósajt

Hozzávalók: 1 megtisztított sertésfej, a sertés nyelve és szíve. A töltéshez a sertés előkészített gyomra. Fűszerek: 3 evőkanál só, 3 evőkanál őrölt bors, 4 fej fokhagyma, 5 evőkanál őrölt paprika, 2 teáskanál csípős paprika, 3 teáskanál őrölt kömény.

Az alaposan megtisztított sertésfejet megabáljuk. Kivesszük az üstből, majd lefejtjük a húsokat a fejről. A szívből és a nyelvről az oda nem való részeket eltávolítjuk, az összes húst apróra szeljük.

A fokhagymát is felvágjuk, majd a húst egy nagyobb edényben befűszerezzük. Alaposan, kissé túlízesítve készítsük, mert a második főzés során veszíteni fog az ízéből. Ezt jó alaposan összegyúrjuk.

A megtisztított gyomorba betöltjük, egy hegyesre faragott fapálcikával összetűzzük, madzaggal rögzítjük. Fakanálra kötve lógatjuk a 80-90 fokos abalébe. Mezőberényi szokás szerint annyi ideig főzzük, ahány kilós a sajtunk (kb. 2 óra). Főzés közben kicsit megszurkáljuk, nehogy szétfakadjon a gyomor.

Ezután présbe helyezve rögzítjük, ebben egy napon át állni hagyjuk.

Füstre tesszük. Öt-hat füst bőven elegendő a sajtnak, utána lehet fogyasztani.