Vörösboros, gyümölcsös sertéstarja káposztás nudlival
Hozzávalók: (20 főre) 5 kg sertéstarja, 10 kg vegyes gyümölcs: birskörte, alma, körte. Három liter vörösbor, fokhagyma, szegfűszeg, só, őrölt feketebors.
Nudli (4 főre) 50 dkg krumpli, 8 evőkanál liszt, 1 tojás, só, 50 dkg káposzta, 1 evőkanál sertészsír, őrölt bors.
A gyümölcsöket megtisztítjuk, négyfelé vágva kicsumázzuk. A krumplit felkockázzuk, vízzel felöntjük, a káposztát lereszeljük.
Egy nagy tepsit előkészítünk.
A húst sóval, őrölt borssal a szokásosnál gazdagabban fűszerezzük. Alaposan bedörzsöljük, egyik oldalát fokhagyma gerezdekkel megtűzdeljük.
A tepsi aljában elterítjük a gyümölcsöket, erre az ágyra helyezzük a fűszerezett húst, vörösbort öntünk alá, és megszórjuk szegfűszeggel. Lefóliázzuk, majd kemencében három órán át sütjük.
Ekkor levesszük róla a fedést, és kb. húsz perc alatt, néhányszor meglocsolva színesre sütjük. Kicsit hűlni hagyjuk, utána szebben szeletelhető.
A nudlihoz a krumplit megfőzzük, áttörjük, ütünk bele egy tojást, sózzuk, és liszttel összegyúrjuk. Lisztezett deszkán vékony rudakat sodrunk belőle, ezeket kisebb darabokra csipkedjük, és elkészítjük a nudlikat. Sós vizet forralunk, ebben a nudlikat kifőzzük.
A reszelt káposztát zsíron kezdjük sütni, közben megsózzuk, színesre sütjük.
Ezzel a nudlikat összeforgatjuk, ízlés szerint borsozzuk, majd a vörösboros, gyümölcsös tarjánk mellé kínáljuk.