Hozzávalók: (8 db szendvicshez) Zsemle: 1 kg liszt, 2 evőkanál sertészsír, 2 csomag szárított élesztő, 5 dl langyos víz, só, cukor, 1 tojás, szezámmag. A húshoz: 1 kg sertéscomb, rozmaring, só, őrölt bors, étolaj. Szósz: 2 evőkanál barbecue szósz, 0,5 dl ketchup, 0,5 dl mustár, 0,5 dl majonéz, 1 evőkanál cukor, csipetnyi só, őrölt bors. A szendvicsbe még: 8 tojás, 1 kígyóuborka, 2 lilahagyma, 1 fej saláta, 15 dkg sajt.
Először a húst bepácoljuk borssal, sóval, őrölt paprikával, összeaprított rozmaringgal, és ebben állni hagyjuk.
A sütőtálat kizsírozzuk, és kemencében (sütőben) 280 fokon kb. háromnegyed óra alatt lefedve megsütjük.
Közben összeállítjuk a tésztát. A lisztet tálba borítjuk, közepébe egy púpos teáskanál cukrot, és a szárított élesztőt szórjuk. Felöntjük langyos vízzel, kicsit állni hagyjuk, hogy az élesztő kezdjen dolgozni. Ezután a zsírral együtt kidagasztjuk a tésztát. Amennyiben úgy érezzük, még egy kanál zsír mehet bele, hogy könnyen gyúrható legyen. Ekkor dolgozzuk el benne a sót is. Amikor összeállt a tésztánk, akkor letakarjuk, és meleg helyen fél órát kelesztjük.
Közben a hagymát félkarikákra, az uborkát (héjával együtt) karikákra vágjuk, a salátát megmossuk.
A tojásokból zsírozott szilikon formában, sóval és fűszerpaprikával megszórva tükörtojásokat készítünk.
A megkelt tésztát nyolcfelé vágjuk, majd kis zsemléket formázunk belőlük. Sütőlapon felvert tojással átkenjük a tetejét, és szezámmagot szórunk rá. Így is pihentetjük még egy kicsit.
A szószhoz a hozzávalókat összekeverjük, a sajtot lereszeljük.
A megkelt zsemléket a kemencében (sütőben) szép színesre sütjük.
Az elkészült húst kis darabkákra aprítjuk.
A zsemléket szétvágjuk, először szósszal megkenjük, húst halmozunk rá, megszórjuk sajttal, ráteszünk egy tükörtojást, és a zöldségekből is pakolunk bele. Megkoronázzuk a zsemle tetejével, kicsit összenyomjuk, és már fogyaszthatjuk is.