Rakott zöldbab
Hozzávalók: (8 főre) 1 kg zöldbab, 1 kg darált sertéshús, 2 vöröshagyma, 3 tojás, 4 gerezd fokhagyma, 6 dl tejföl, 25 dkg előfőzött rizs, só, 2 teáskanál őrölt feketebors, 4 teáskanál majoránna, 2 teáskanál őrölt kömény, 4 teáskanál őrölt paprika, 15 dkg darált (vagy kockázott) füstölt szalonna.
A zöldbabot forró, sós vízben megfőzzük.
A vöröshagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk. A megpucolt fokhagymát lereszeljük.
A szalonnát egy serpenyőben felmelegítjük, és megpároljuk rajta a vöröshagymát. Beleborítjuk a húst, a fokhagymát, majoránnával, borssal, köménnyel, őrölt paprikával, sóval fűszerezzük, majd az előfőzött rizst is hozzákeverjük.
A tepsit kizsírozzuk, az aljába leszűrt zöldbabot terítünk. Rápakoljuk az összes rizses húst. A tejfölt a tojásokkal, ízlés szerint sóval összekeverjük, és kenünk egy keveset a hús tetejére, hogy szaftosabb legyen.
Befedjük a megmaradt zöldbabbal, és átkenjük tojásos tejföllel. Enyhén megszórjuk paprikával, és előmelegített sütőben harminc-negyven percig sütjük.
Kicsit várunk vele, hogy hűljön, utána kockákra vágva kínáljuk.