Galambleves daragaluskával

Galambleves daragaluskával

Hozzávalók: 3 db galamb, sertészsír, 4 db sárgarépa, 3 db fehérrépa, 1 kisebb darab zeller, fél karalábé, 1 fej vöröshagyma, 20 dkg zöldborsó, 25 dkg gomba, 5-6 gerezd fokhagyma, 1 db citrom, 5 dkg vaj, 2 dl főzőtejszín, 2 evőkanál liszt. Fűszerek: só, őrölt fekete bors, őrölt kömény, tárkony, oregano, bazsalikom, néhány szem borókabogyó, 3 babérlevél, teáskanál majoranna, csokornyi petrezselyemzöld.

Daragaluska: 1 db tojás, 4 evőkanál búzadara, só, késhegynyi szódabikarbóna.

A megtisztított és jól átmosott galambokat kisebb darabokra vágjuk. Belsőségeit is felhasználhatjuk a leveshez. A megpucolt zöldségeket, a gombát félfőre, a hagymát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát felaprítjuk.

Egy nagyobb fazékban a húst a hagymával együtt futtassuk át forró zsiradékon, közben szórjunk rá kevés sót. Ha a hús kifehéredett, akkor adjuk hozzá a borókabogyóval együtt összevágott fokhagyma felét, a zöldségeket, és addig forgassuk, amíg pörzsanyag képződik rajta. Hintsünk rá két evőkanál lisztet, majd öntsük fel három liter hideg vízzel. Forraljuk fel és addig főzzük, míg a hús már majdnem puha lesz. Közben ízlés szerint fűszerezzük.

Levesbetétként daragaluskát készítünk. Egy kis tálba ütünk egy egész tojást. Teszünk hozzá egy csipet sót, öt evőkanál búzadarát, egy teáskanál vágott petrezselyemzöldet és késhegynyi szódabikarbónát. Az egészet jól elkeverjük és negyed órán át pihentetjük.

Evőkanállal csendesen forró, sós vízbe szaggatjuk. Miután a galuskák feljöttek a víz tetejére további pár percig főzzük. Leszűrjük, és tálalásig félretesszük.

A gombát egy evőkanálnyi zsíron lepirítjuk, adjuk hozzá a vajat, csipetnyi sót, és az összevágott petrezselymet. Így, elősütve tesszük a levesbe, pár perc múlva a zöldborsót, és a megmaradt fokhagymát is belekeverhetjük.

Mikor minden készre főtt, belecsurgatjuk a tejszínt, és kicsit savanyítjuk három citromkarikával.

Tálalásnál néhány galuskát helyezünk a tányérba, majd rámerítjük a forró levest. Citromkarikával és petrezselyemzölddel díszíthetjük.

Ez a leves más hússal is elkészíthető, de a galamb ízét leginkább a pulyka felsőcomb felhasználásával érhetjük el.