Húsgombócos káposztaleves
Hozzávalók: 60 dkg friss savanyú káposzta, 10 dkg füstölt sonka, 20 dkg sertéscomb, 50 dkg darált sertéshús, 6 dkg rizs, 1 tojás, só, 20 szem egész bors, 2 teáskanál őrölt paprika, 2 dl házi paradicsomlé, másfél vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 3 babérlevél, 1 teáskanál őrölt bors. Rántás: 1 evőkanál liszt, fél evőkanál zsír, 1 teáskanál paprika.
A főzés előtti napon felvágjuk a káposztát, besózzuk, majd enyhén ecetes vízben másnapig állni hagyjuk.
Másnap a sonkát felcsíkozzuk, a sertéscombot kis kockákra vágjuk. Ezeket egy liter forró vízbe borítjuk. Babérlevéllel, egész borssal fűszerezve elkezdjük főzni.
A káposztát leszűrjük, ha szükséges, apróbbra vágjuk. A fél vöröshagymát csíkokra vágva hozzáadjuk.
A másik vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk. Mindkettőt fokhagymaprésen átnyomva tesszük a darált húsba. Ráütjük a tojást. Fűszerezzük egy teáskanál sóval, egy kávéskanál őrölt borssal, két teáskanál őrölt paprikával.
A rizst félpuhára főzzük, és hűlni hagyjuk.
A fazékban puhuló húsokhoz hozzáadjuk a káposztát a hagymával együtt, felöntjük vízzel, és ízlés szerint sózva újabb fél óráig főzzük.
A meghűlt rizst a darált hússal összedolgozzuk. Amennyiben szükséges, pótolhatjuk a fűszereket, majd vizes kézzel kisebb diónyi gombócokat formálunk belőle.
Ezeket a megfőtt káposzta tetejére pakoljuk, és azzal együtt megfőzzük.
Rántást készítünk hozzá. Zsírban lepirítjuk a lisztet, a tűzről félrehúzva belekeverjük a paprikát, hideg vízzel felöntjük, és ezzel sűrítjük az ételünket. Utoljára borítjuk bele a paradicsomlevet. Összeforraljuk, és már tálalhatjuk is.