Krumplinudli párolt káposztával

Krumplinudli párolt káposztával

Hozzávalók: 1 kisebb fej káposzta, só, 1 dl étolaj, 2 teáskanál őrölt paprika, 1 evőkanál 10%-os ecet. A nudlihoz: 80 dkg liszt, 50 dkg krumpli, só, 3 evőkanál sertészsír, 2 tojás, 1 dl étolaj, 40 dkg zsemlemorzsa.

A krumplit héjában megfőzzük.

A káposztát vékony csíkokra vágjuk, besózzuk, és egy kicsit állni hagyjuk. Egy nagyobb serpenyőben egy deci étolajat felmelegítünk, ebben átforgatjuk a káposztát, amit sütés közben őrölt paprikával, és ecettel ízesítünk. Párolás során mindig csak kevés vizet öntünk alá, hogy abban puhuljon készre.

Egy nagyobb tálba beleszórjuk a lisztet. A krumplit meghámozzuk, és rányomjuk. Ízlés szerint sózzuk, adunk hozzá zsírt, tojásokat, és összegyúrjuk. Amikor kicsit összeállt, lisztezett gyúródeszkán is alaposan átdolgozzuk. Hosszú rudat formálunk belőle, amit öt részre vágunk. Ezeket egyenként henger alakúra sodorjuk, majd 2-3 centis pogácsákra aprítjuk. Vékony rudakká alakítjuk, kis darabokra szeljük, és tenyerünk, valamint ujjaink segítségével, gyúródeszkán nudlikat készítünk belőle.

A tésztát bő, forró vízben kifőzzük, leszűrjük, átöblítjük.

Közben étolajban megpirítjuk a zsemlemorzsát, és ebbe forgatjuk bele a nudlikat. Amennyiben szükséges, sóval ízesíthetjük.

Tálalásnál a morzsás nudli tetejére ráhalmozzuk a párolt káposztát.