Hozzávalók: 50 dkg három ízű orsótészta, 50 dkg darált sertéshús, 4 paradicsom, 3 tv-paprika, 3 vöröshagyma, 2 púpos evőkanál sertészsír, 3 kávéskanál só, 1 kávéskanál őrölt feketebors, 3 teáskanál őrölt paprika, 5 dl tejföl, 20 dkg trappista sajt.
Először a tésztának felteszünk vizet melegedni.
A lecsós alaphoz megpucoljuk, és apróra vágjuk a vöröshagymát, paprikát és paradicsomot.
Serpenyőben sertészsírt olvasztunk, üvegesre pároljuk benne a hagymát, majd hozzáadjuk a paradicsomot és a paprikát.
A főzővízbe dobunk egy teáskanál sót, tehetünk bele egy fakanál sertészsírt, majd ha felforrt, beleborítjuk a tésztát, és kifőzzük, de ne legyen túl puha. Leszűrjük.
A lecsót paprikával, sóval, borssal fűszerezzük, ezután beletesszük a darált húst, és kevergetve öt perc alatt megfőzzük.
A tepsit kizsírozzuk, a sajtot lereszeljük.
A sütőforma aljába halmozzuk a tésztát, rápakoljuk a húsos lecsót, megkenjük tejföllel, rászórjuk a sajtot.
180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a teteje aranyló barna lesz.
Kicsit hűlni hagyjuk, majd kockákra vágva kínáljuk.