Paradicsomos bableves savanyú káposztával
Hozzávalók: (10 főre) 1,5 kg oldalas, 1,5 kg tarja, 50 dkg füstölt sertéscomb, 4 nagy vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 liter sűrű paradicsomlé, 1,5 kg savanyú káposzta, 1 kg fejtett bab, 5 babérlevél, őrölt fektebors, só, 2 zöldpaprika, 3 teáskanál fűszerpaprika, 3 evőkanál zsír, 2 evőkanál liszt. A sonka főzőlevéből 1 liter.
A fazék alját egy evőkanál zsírral kikenjük, rápakoljuk a friss, kisebb darabokra vágott húsokat, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje az edény tartalmát, és a sonka főzőlevét is beleborítjuk. Fedő alatt forrásig főzzük, idő közben két teáskanál sót adunk hozzá.
A füstölt húst és a vöröshagymát felkockázzuk, a fokhagymát vékony szeletekre vágjuk. A káposztát, amennyiben szükséges, átmossuk.
Félórányi főzés után beletesszük a hagymákat, és a zöldpaprikát. Fűszerezzük babérlevéllel, őrölt borssal, kevés sót adunk még hozzá, majd belepakoljuk a savanyú káposztát. Egy órán át tovább főzzük.
Közben elkészíthetjük a rántást. Egy kisebb lábasban két evőkanál zsírt olvasztunk, ebben lepirítunk két púpos evőkanál lisztet. Levesszük a tűzről, majd belekeverjük az őrölt paprikát és felengedjük hideg vízzel.
Amikor már majdnem megfőtt a káposzta, beleszórjuk a babot, a paradicsomlevet, és a füstölt húst.
Negyed órán át forraljuk, utána besűrítjük a rántással.
Kenyérrel, vagy sós kelt tésztával kínáljuk.