Erdélyi töltött hagymaleves
Hozzávalók: 50 dkg darált sertéscomb, 7 dl száraz fehérbor, 1 kávéskanál cukor, 6 dl víz, 1/2 bögre rizs, 9 db közepes nagyságú vöröshagyma, 2 tojás, 2 dl tejföl, só, 1 teáskanál őrölt feketebors, őrölt paprika, 2 evőkanál liszt, olaj.
Egy fazékban a vizet két kávéskanál sóval, kevés cukorral, valamint három deci borral feltesszük főni. A darált húshoz egy apróra vágott vöröshagymát, két tojást, két teáskanál sót, egy teáskanál borsot, majd a megmosott rizst hozzákeverjük.
A hagymákat megtisztítjuk, az aljukat és tetejüket levágjuk.
A hagyma középső részét a forrásban lévő boros vízben, fedő alatt, visszaforrástól számítva húsz percig főzzük. Amikor a közepük kezd kiválni, akkor leszűrjük, hideg vízbe szedjük, hogy hamarabb hűljenek. Ezek után óvatos mozdulatokkal a hagymalemezeket kinyomkodjuk, így egy hagymából több hordócskát kapunk, amelynek az alja és a teteje hiányzik.
Mindegyiket háromnegyed részig megtöltjük húsos rizzsel. A boros vízbe visszahelyezzük, a kisebb hagymadarabkákat is mellépakoljuk. Hozzáöntjük a megmaradt bort, és lassú tűzön forraljuk. Amikor megfőtt, világosra pirított paprikás rántással besűrítjük. Ezzel még egyszer átforraljuk, majd végül egy teáskanál őrölt borssal fűszerezzük. Tálalásnál a tányér aljába tejfölt kenünk, erre szedjük a hagymalevest.
A töltött hagymaleves erdélyi származású, örmény étel, amelyet minél többször melegítünk, annál finomabb lesz.