Fokhagymaleves metélttel
Hozzávalók: 1 tojás, 10 dkg liszt, diónyi zsír, 1 evőkanál liszt, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál őrölt paprika, 1,5 liter víz, só.
Először a tésztát készítjük el, ehhez a lisztet egy tojással összegyúrjuk. Ne legyen túl kemény, hogy sodorható legyen. Amikor összeállt, és gyúródeszkán is alaposan átforgattuk, akkor legalább tíz percig pihentetjük.
Közben megtisztítjuk, és apróra vágjuk a fokhagymát.
A tésztát vékonyra kisodorjuk, akkor jó, ha már átlátszik alatta a deszka. Félretesszük száradni.
A leveshez zsírban lepirítjuk barnára a lisztet, majd beleborítjuk a fokhagymát. Összeforgatjuk vele, és egy percig sütjük. Ezután félrehúzzuk, elkeverjük benne az őrölt paprikát. Felengedjük hideg vízzel, és megsózzuk. Összefőzzük.
A tésztát sodrófára tekerjük, hosszában kétszer félbevágjuk. Egymás tetejére pakoljuk a csíkokat és vékony metéltnek felaprítjuk.
A felforrt levesben kifőzünk annyi tésztát, amennyit gondolunk, és már fogyaszthatjuk is.