Rakott csík szilvalekvárral
Hozzávalók: (8 főre) 50 dkg zsemlemorzsa, 3 evőkanál sertészsír, 6 tojás, liszt, fél deci víz, só, 50 dkg cukor, egy üveg szilvalekvár.
A tojásokat felütjük, csipetnyi sóval és vízzel összekeverjük, majd annyi lisztet adunk hozzá, hogy gyúrható tésztát kapjunk. Kidolgozzuk, majd lisztezett deszkán is átforgatjuk. Háromfelé szétválasztjuk. A cipókat egyenként is kidolgozzuk, kicsit pihentetjük.
Közben a zsemlemorzsát egy serpenyőben két evőkanál zsíron szép barnára sütjük. A tűzről levéve belekeverjük a cukrot.
A megpihent tésztákat egyenként két mm vastagra kisodorjuk. Kicsit szikkadni hagyjuk, majd nyújtófára tekerve először hosszában szétvágjuk, majd ezt is elfelezzük, és három mm vastag csíkokra felszeljük. Közben enyhén lisztezzük, hogy ne tapadjon össze.
Forró, sós vízben kifőzzük, kiszedjük, átöblítjük, és a megmaradt zsírra rátesszük.
A sütőtepsit vékonyan kizsírozzuk. Egy adag csíkot szétterítünk az aljában, ezt lekvárral megpöttyözzük, kicsit szétkenjük rajta. Jó vastagon megszórjuk pirított morzsával, újabb tésztasor, lekvár és zsemlemorzsa következik. Az egészet a maradék tésztával befedjük, zsemlemorzsával megszórjuk, és kevés cukrot még ilyenkor is teszünk rá.
Előmelegített sütőben harminc percig sütjük.
Más ízű lekvárral is készíthetjük.