Szajla-völgyi csirkeragu mackóval
Hozzávalók: 5 közepes nagyságú burgonya, 2 tojás, 3 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt bors, 2 gerezd fokhagyma, kb. 15 dkg liszt, 20 dkg bacon szalonna, 1 vöröshagyma, 80 dkg csirkemell, 2 paradicsom, 1 paprika, egy kevés csípős paprika, 2 evőkanál sertészsír, só, 1 teáskanál őrölt bors, 2 dl tejföl, 1 teáskanál őrölt paprika.
A krumplit megtisztítjuk, és lereszeljük. Két egész tojást, sót, borsot, és aprított fokhagymát adunk hozzá, majd annyi lisztet keverünk bele, hogy galuska-állagú mackótésztát kapjunk. Félretesszük pihenni, közben elkészítjük a ragut.
A hozzávalókat: szalonnát, vöröshagymát, csirkemellet, paradicsomot, paprikákat csíkokra vágjuk. A szalonnát egy evőkanál zsírban kisütjük. Átpirítjuk benne a vöröshagymát, beleforgatjuk a húst. Fűszerezzük sóval, borssal, és addig kevergetjük, amíg a csirke kifehéredik. Ekkor hozzáadjuk a paprika csíkokat, pár perc alatt összesütjük, és a paradicsomot is belekeverjük. Átforgatjuk, és a ragunk már el is készült.
A mackótésztából egy merőkanálnyi adagot kizsírozott palacsintasütőben elterítünk, és mindkét oldalán aranyló barnára sütünk.
Tálalásnál egy mackót teszünk a tányérra, erre halmozzuk a ragut. Tetejére ízesítésnek tejfölt teszünk, és megszórjuk kevés őrölt paprikával.