Kemencés babos csülök

Kemencés babos csülök

Hozzávalók: 1,3 kg füstölt csülök, 25 dkg beáztatott bab, 1,3 kg savanyú káposzta, 20 dkg bacon szalonna. Egy kávéskanálnyi őrölt feketebors, darált kömény, szerecsendió, őrölt babérlevél. Egy teáskanál aprított kakukkfű, fél evőkanálnyi őrölt paprika, 1 csokor csombor (borsikafű).

A csülköt átmossuk, kuktába tesszük. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje, és háromnegyed óra alatt félkészre főzzük. A léből kivéve lehűtjük, majd kicsontozzuk, és kisebb darabokra vágjuk.

Az előző este beáztatott babot leszűrjük, a káposztát enyhén átmossuk, és külön edényben, mindkettőt a csülök főzőlevével felöntve háromnegyed óráig főzzük.

Egy vas lábos alját kibéleljük bacon szalonnával, ráterítjük a káposzta felét, beborítjuk csülök darabokkal. A babot egyenletesen elosztjuk rajta, majd a maradék káposzta következik. A főzésből megmaradt káposztalevet ráöntjük, és az egészet befedjük bacon szalonnával. Fűszerezzük őrölt borssal, köménnyel, szerecsendióval, őrölt babérlevéllel, kakukkfűvel, őrölt paprikával, és hogy könnyebben emészthető legyen, egy csokornyi csombort teszünk a tetejére. Lefedjük. Kemencében egy óra alatt megsül, de készíthetjük agyagedényben, sütőben is. Ekkor másfél-két óra alatt készül el.