Töltött lángos

Töltött lángos

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 5 dkg élesztő, egy csapott evőkanál cukor, másfél dl tej, 20 dkg sajt, 5 dkg füstölt szalonna, 5 dkg füstölt sonka, 5 dkg házi kolbász, 3 pár virsli, 1 kávéskanál só, 1 dl étolaj, a sütéshez bő zsír, vagy olaj. Ízlés szerint paradicsompüré, 2 dl tejföl, 1 gerezd fokhagyma.

A cukros, langyos tejbe belemorzsoljuk az élesztőt. Félretesszük, míg megkel. Közben a sajtot lereszeljük, a szalonnát, sonkát, kolbászt csíkokra vágjuk, a virsli bőrét lehúzzuk, és tetszés szerint feldaraboljuk.

A lisztbe sót, a megkelt élesztőt, étolajat teszünk, majd annyi szódavízzel dagasztjuk ki, hogy közepes keménységű anyagot kapjunk. Letakarjuk, és langyos helyen fél óráig kelesztjük.

A gyúródeszkát belisztezzük, erre veszünk ki egy maroknyi adagot a tésztából. Téglalapot formázunk belőle, és megtöltjük: kolbászos, sonkás, szalonnás, virslis lángosokat készítünk. A tésztát a töltelékre felhajtjuk, késsel elvágjuk, oldalt, és hosszában, az illesztéseknél alaposan összenyomjuk, nehogy szétnyíljanak sütés közben. A zsírt felmelegítjük, majd mindkét oldalán kisütjük benne a lángosokat.

Amikor már szép pirosak, kiszedjük, lecsepegtetjük, hosszában felvágjuk, ízlés szerint paradicsompürét, sajtot, vagy fokhagymás tejfölt töltünk a belsejébe. Összenyomjuk, és kínáljuk.

A lángos tésztája a hűtőszekrényben két napig is eltartható, nem kötelező az összeset egyszerre kisütni.