Csülkös lángos Rózsika módra
Hozzávalók: (10-12 főre) 1 füstölt csülök, 1,5 dl étolaj, 2 kg liszt, 1 teáskanál őrölt bors, 5 dkg élesztő, 1 teáskanál cukor, 2 evőkanál só, 2 közepes burgonya. Tálaláshoz: 1 fej fokhagyma, 30 dkg sajt, 4 dl tejföl.
A csülköt kb. három óra alatt puhára főzzük, kicsontozzuk, és amikor kihűlt, apró darabkákra vágjuk.
A krumplit megtisztítjuk, kockákra vágva sós vízben megfőzzük. Áttörjük, és hagyjuk kihűlni.
Az élesztőre cukrot szórunk, langyos vízzel, és egy marék liszttel elkeverve állni hagyjuk.
A lisztet átszitáljuk. Hozzáadjuk a sót, az élesztőt, a megfőtt burgonyát, a csülökdarabkákat, a borsot, és annyi langyos vízzel kidagasztjuk, hogy sűrű, nokedli állaga legyen.
Ezt konyharuha alatt, langyos helyen fél óráig kelesztjük, majd abroszra, vagy tálcára vizes kézzel gombócokat szaggatunk belőle.
Az olajat felmelegítjük, az egyenként kézzel kinyújtott lángosokat mindkét oldalukon szép pirosra sütjük benne.
Fogyasztható önmagában is, de tehetünk rá zúzott fokhagymát, tejfölt és sajtot is.