Vargányás őzpörkölt sült burgonyagombóccal

Vargányás őzpörkölt sült burgonyagombóccal

Hozzávalók: (15 főre) 3 kg vegyes őzhús, 1 kg vargánya, 1,2 kg vöröshagyma, 3 fakanál sertészsír, 4 szelet füstölt tokaszalonna, 3 paradicsom, 3 tv-paprika, só, 1 evőkanál egész kömény, 20 db borókabogyó, 1 evőkanál őrölt feketebors, 8 babérlevél, 4 evőkanál fűszerpaprika, 1 púpos evőkanál kakukkfű, 2 dl vörösbor, fél fej fokhagyma. A gombóchoz: 1,2 kg főtt burgonya, 2 tojás, 4 gerezd fokhagyma, 2 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt szerecsendió, kb. 30 dkg liszt, a sütéshez zsír.

A vöröshagymát felkockázzuk. Zsírral alaposan kikenünk egy bográcsot, ráborítjuk a hagymát, és feltesszük sütni. Közben darabokra vágjuk az őzhúst, és a szalonnát.

A paradicsomot és paprikát is felszeljük.

A párolódó hagymára először a szalonnát tesszük, azzal együtt összesütjük. Amikor már kezd pirulni, rákerülhet a hús is. Kevergetjük, megvárjuk, míg levet enged, közben pörkölődik. Amennyiben elfővi a levét, azt kevés vízzel pótolgatjuk.

Háromnegyed óra múlva fűszerezzük őrölt paprikával, feketeborssal, kakukkfűvel, borókabogyóval, köménnyel, és babérlevéllel. Fél liter vizet öntünk alá, és ekkor adunk hozzá egy evőkanál sót is.

Félórányi rotyogtatás után beletesszük a paradicsomot és a paprikát, majd addig főzzük tovább, amíg ezek eltűnnek az ételben. Szükség esetén újra pótoljuk a szaftját.

Hozzáadjuk a szeletekre vágott fokhagymát és a feldarabolt vargányát is.

Legutoljára a vörösbort öntjük bele. Ízlés szerint sózzuk, ha szükséges, fűszerezzük és fél óra múlva tálalhatjuk.

Főzés közben elkészítjük a gombócot. A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, áttörjük, kihűtjük.

Belenyomjuk a megtisztított fokhagymát, ízesítjük szerecsendióval, sóval. Liszttel összegyúrjuk, majd a két tojást is eldolgozzuk benne.

Két gombócot készítünk belőle, ezekből rudakat sodrunk, és pogácsányi darabokra felvágjuk. Vizes kézzel gombócokat alakítunk belőle, amit forró, sós vízben kifőzünk, majd zsírban színesre sütünk. Ezzel, és savanyúsággal kínáljuk a pörköltünket.