Palócpecsenye pirított buktával

Palócpecsenye pirított buktával

Hozzávalók: (6 főre) 1 kg sertéskaraj, liszt a forgatáshoz, só, őrölt feketebors, 2 evőkanál sertészsír, 5 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál mustár, 2 teáskanál őrölt paprika, 3 dl víz. A buktához: 1 kg krumpli, 50 dkg liszt, só, víz, 10 dkg sertészsír, 3 vöröshagyma.

A húst vékonyra szeleteljük, kiklopfoljuk, mindegyiket sóval, borssal megszórjuk.

Egy nagyobb serpenyőben felolvasztjuk a zsírt, és azon a lisztben átforgatott karaj szeleteket mindkét oldalukon átsütjük. Amikor kérget kaptak, kiszedjük egy tányérba.

A pecsenyezsírt egy lábas aljába borítjuk, belepakoljuk a húsokat. Zúzott fokhagymát, mustárt, őrölt paprikát, borsot, sót szórunk rá. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje az edény tartalmát, és fedő alatt az egészet puhulásig főzzük.

A körethez a krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk, enyhén sós vízben megfőzzük. A főzővízben hagyva összetörjük, és apránként belekeverjük a lisztet. Visszatesszük a tűzre, ott addig főzzük, míg kellő sűrűségű lesz.

Kizsírozott serpenyőbe fakanállal kisebb darabokat szaggatunk, ezeket mindkét oldalukon lepirítjuk.

Közben a vöröshagymát megtisztítjuk, félfőre vágva zsírban aranysárgára sütjük. Ez kerül a bukta tetejére, a palócpecsenye mellé.