Berente, a megújult település

Berente Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Miskolctól 15 kilométerre, Kazincbarcika mellett található, 1000 fő feletti, évről-évre szépülő, megújuló település.

A torony nélküli, 1700-as évek első felében épült református templom mellett áll egy országosan védett műemlék, a fából készült harangláb.

A helyi Rozmaring Dalkör 2003 óta lép fel helyi, és a megye más településeinek rendezvényein. Több népdalversenyen is ezüstéremmel díjazták munkájukat.

A kikapcsolódásra, nyugodt, csendes környezetre vágyók kedvelt helye a felújított Horgásztó, a Szabadidőparkban pedig különböző sportoknak hódolhatnak a mozgás szerelmesei. Szintén érdemes kirándulást tenni a szőlőhegyen, ahol több régi pincét is láthatunk.

 

 

A következő ételek készültek Berentén az Ízőrzők nézői számára:

  • Tárkonyos sertésraguleves cipóban
  • Szarvaspörkölt gesztenyés burgonyakrokettel
  • Krumplilángos
  • Emu zöldségekkel grillen
  • Mézeskalács – különböző formákban

A műsor a tél folyamán, a Duna Televízióban lesz látható. Az adás pontos időpontjáról később adunk hírt.