Hagymás-burgonyás pogácsa

Hagymás-burgonyás pogácsa

Hozzávalók: 5 dkg élesztő, 1 evőkanál cukor, 1 kg főtt, áttört burgonya, 1 kg liszt, 1 kg vöröshagyma, 15 dkg zsír, 1,5 dl tej, só.

Az élesztőt folyósra keverjük a cukorral, ráborítjuk a langyos tejet, és megvárjuk, míg megkel.

A vöröshagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk, és zsíron kevés sóval megpároljuk.

Az áttört krumpliba ízlés szerint sót teszünk, majd rászitáljuk a lisztet. Hozzáadjuk a párolt, langyosra hűtött hagymát, az élesztős tejet, és az egészet összegyúrjuk. Amennyiben szükséges, kevés tejjel még lazíthatunk a tésztán.

Letakarjuk, és egy órán át kelesztjük.

Egy tepsit jó alaposan kizsírozunk.

A megkelt pogácsa alapot két centi vastagra nyújtjuk. Kiszaggatjuk, és szorosan egymás mellé sütőformába helyezzük. A tetejét is lekenjük olvasztott zsírral.

Előmelegített sütőben szép halvány barnára sütjük.

Sokáig elálló pogácsa, több naposan is – sütőben átmelegítve – olyan, mintha friss lenne.