Savanyú káposztás húsgombócleves gazdagon
Hozzávalók: (12 főre) 90 dkg darált sertéslapocka, 30 dkg kolozsvári szalonna, 1 db füstölt csülök, 45 dkg füstölt kolbász, 90 dkg savanyú káposzta, 15 dkg rizs, 4 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 6 dl tejföl, 3 evőkanál liszt, só, őrölt bors, őrölt kömény, 1 púpos evőkanál zsír, másfél evőkanál őrölt paprika, 3 tojás, 3 babérlevél.
A csülköt megfőzzük, kihűtjük, kicsontozzuk. A sertéshúst feldaraboljuk, ledaráljuk. A hagymát megtisztítjuk, durvára vágjuk. A csülökből harmincdekányit bőr nélkül a hagyma felével együtt ledarálunk, majd összedolgozzuk a tojásokkal, a rizzsel. Teáskanálnyi sóval, két kávéskanál őrölt borssal, két kávéskanál őrölt köménnyel fűszerezzük, és kis gombócokat formázunk belőle.
A füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk és a bográcsban egy evőkanálnyi zsíron kisütjük. Amikor már szép színes, ráborítjuk a megmaradt, felaprított vöröshagymát, és üvegesre pároljuk. Megszórjuk két kávéskanál őrölt paprikával, majd átforgatjuk benne a kimosott káposztát. Bőségesen felengedjük vízzel, felforraljuk, babérlevéllel ízesítve fél óráig főzzük. Ezután belehelyezzük a húsgombócokat, húsz perc múlva pedig a karikákra vágott kolbászt. Utoljára tesszük bele a kisebb darabkákra vágott csülköt.
A tejfölt a liszttel simára keverjük, majd forró levessel apránként felmelegítjük, ezzel behabarjuk, és készre főzzük az ételt.