Sonkás répa
Hozzávalók: 1 nagy takarmányrépa, 1 vöröshagyma, 1 evőkanál őrölt paprika, 2 dl tejföl, 2 evőkanál liszt, 1 kg füstölt sonka, só, 1/2 dl étolaj.
A sonkát felszeleteljük, majd kockákra vágjuk. Egy fazékban, vízzel felöntve puhulásig főzzük.
A répát megtisztítjuk, a végét levágjuk, mert az fás lehet. Egy nagyobb tálba hideg vizet borítunk, ebbe reszeljük le, így nem fog megbarnulni, szép fehér marad. A vizet leszűrjük róla, kinyomkodjuk belőle, és lobogó forró vízzel leforrázzuk. Ebben állni hagyjuk.
A vöröshagymát megtisztítjuk., szálasra vágva fél deci étolajon megsütjük. Amikor elkezd színesedni, teszünk rá egy evőkanál őrölt paprikát, majd ha kiadta a színét, egy deci vizet öntünk alá.
A megfőtt sonkát kiszedjük a vízből, és a fűszeres, hagymás alapba helyezzük. Összeforraljuk. Közben a répát leszűrjük, és azt is hozzáadjuk. Annyi vizet öntünk rá, hogy az ételt ellepje. Addig főzzük, amíg a répa megpuhul. Megkóstoljuk, csak akkor sózzuk, ha szükséges.
A tejfölt a liszttel simára keverjük. A sonkás répa levéből szedünk hozzá, azzal átmelegítjük, ezzel sűrítjük a főzeléket.