Tolcsvai sertésszelet aszúborral

Tolcsvai sertésszelet aszúborral

Hozzávalók: 80 dkg sertéskaraj, 10 dkg liszt, 30 dkg rizs, 4 tojás, só, őrölt feketebors, étolaj a sütéshez. Mártás: 2 vöröshagyma, 30 dkg gomba, fél deci étolaj, só, őrölt feketebors, 1 dl tokaji aszú.

A karajt felszeleteljük, kiklopfoljuk, besózzuk, széleit bevágjuk, hogy ne húzódjanak össze sütés során. Mindkét oldalukat lisztben megforgatjuk, majd felhevített olajban hirtelen színesre sütjük. Enyhén kiolajozott tepsibe helyezzük.

A rizst kevés olajon teáskanálnyi sóval lepirítjuk, kétszeres mennyiségű meleg vízzel felöntjük, és megpároljuk. Kicsit hűtjük, majd nagy halmokat pakolunk a karajszeletek tetejére. Közepükbe egy merőkanál alsó felét belenyomjuk, így kialakítunk négy fészket, amelyekbe egy-egy kisebb méretű tojást óvatosan beleütünk. Enyhén megsózzuk, a tepsibe egy deci vizet öntünk, és sütőben addig sütjük, amíg a tojásokból tükörtojások lesznek.

Gombaragut készítünk hozzá. A vöröshagymát és gombát megtisztítjuk, felszeleteljük. Fél deci olajon megpároljuk először a kockázott hagymát csipetnyi sóval. Erre kerül a gomba, amit sóval és borssal fűszerezve tovább hevítünk. Ezután borítjuk rá az aszút, azzal még hirtelen összerottyantjuk.

Tálalásnál a tányér közepére a látványos húsból, rizsből, tojásból álló tornyot helyezzük, ezt körberakjuk illatos gombaraguval. Ünnepi étel, bármilyen alkalomra kiváló választás.