Csülök sörtésztában

Csülök sörtésztában, majonézes burgonyasalátával

Hozzávalók: 75 dkg füstölt csülök, 5 babérlevél, 1 kávéskanál őrölt kömény, nagy csipet őrölt feketebors, 1 vöröshagyma, 6 gerezd fokhagyma. Sörtészta: 3 tojás, 2 dl sör, 1 teáskanál só, 20 dkg liszt, csipetnyi őrölt feketebors, fél deci étolaj, 1 gerezd fokhagyma, a sütéshez zsír. A salátához: 60 dkg burgonya, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 tojás sárgája, 4,5 dl étolaj, 1 evőkanál mustár, 1 teáskanál só, 6 púpos teáskanál cukor, fél deci fehérbor, 1 evőkanál citromlé, csipetnyi fehérbors, 2,5 dl tejföl.

A csülköt váltott vízben többször átmossuk, felöntjük vízzel, és a fűszereket hozzáadva három órán át lassú tűzön főzzük. A levében hagyjuk kézmelegre hűlni, majd kicsontozzuk.

Ezt követően frissentartó fóliába jó szorosan betekerjük úgy, hogy lehetőség szerint a bőrös része legyen kívül. Jó sok fóliát használjunk hozzá, hogy összepréselje a húst. Próbáljunk belőle vastag szalámi formát kialakítani. Legalább két napra hűtőszekrénybe tesszük.

A fóliából kitekerjük, és minél vékonyabb, max. egy centis szeletekre felvágjuk.

Sörtésztát készítünk hozzá. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat a sörrel apránként habosra keverjük. Közben sóval, borssal ízesítjük, majd hozzá adagoljuk a lisztet és az étolajat is. Amennyiben túl sűrű lenne, sörrel még hígíthatjuk. Fokhagymát reszelünk bele. A fehérjéket kemény habbá verve, lassú mozdulatokkal belekeverjük.

A csülökszeleteket először lisztben átforgatjuk, majd sörtésztába mártjuk, lecsepegtetjük, és felhevített zsiradékban mindkét oldalukon kisütjük.

Majonézes burgonyasalátát készítünk hozzá. Ehhez a burgonyát héjában megfőzzük, kicsit hűtjük, megtisztítjuk és felkarikázzuk. A tojások sárgáját az étolajjal apránként selymesre keverjük, majd hozzáadjuk a mustárt, sót, cukrot, fehérbort, citromlevet, fehérborsot és végül a tejfölt. A vöröshagymát vékony csíkokra vágva beleszórjuk, majd a krumplit is hozzákeverjük. Hűtőszekrényben egy éjszakát pihentetjük, utána tálalhatjuk a göngyölt csülök mellé.