Töltött zsemle

Töltött zsemle (túrós és káposztás)

Hozzávalók: 8 zsemle, 2 dl tej, fél fej káposzta, fél dl étolaj, 1 evőkanál cukor, 2 teáskanál só, 1 teáskanál őrölt feketebors, 1 tojás sárgája. 25 dkg túró, 1 tojás, 1 vaníliás cukor, csipetnyi só, 2 evőkanál cukor.

A zsemlék kalapját levágjuk, belsejüket kivájjuk, és két edénybe szétosztjuk.

A káposztát lereszeljük, étolajon megpároljuk. Cukorral, ízlés szerint sóval, borssal fűszerezzük.

A túrós töltelékhez először a kivájt zsemlebelekre fél deci tejet öntünk, villával összetörjük, és hozzádolgozzuk a túrót. Elkeverünk benne egy tojást, ízesítjük vaníliás cukorral, csipetnyi sóval, és ízlés szerint cukorral.

A másik adag kivájt zsemlét is tejjel puhítjuk, majd a párolt káposztát hozzáadjuk. Az egészet kikeverjük egy tojás sárgájával.

Az üres zsemlék belsejében kevés tejet megforgatunk, a felesleget gyorsan leöntjük, nehogy elázzanak. A töltelékeket belekanalazzuk. A káposztást befedjük, a túrósakra csak 10-15 percnyi sütés után tesszük fel a kalapokat.