Tűzdelt őzcomb áfonyával

Tűzdelt őzcomb áfonyával

Hozzávalók: A páchoz: 2 liter víz, 1 liter vörösbor, 2 evőkanál só, 3 babérlevél, ízlés szerint szemes-és őrölt feketebors, kakukkfű, 5 dkg fokhagyma.

2 kg csontos őzcomb (vagy gerinc), 50 dkg füstölt szalonna, 10 dkg fokhagyma, 20 dkg erdei gomba (vagy 3,5 dkg szárított erdei gomba), 15 dkg mustár, 2 evőkanál só, 3 dkg őrölt feketebors, 1 dl étolaj, 3 dl vörösbor. Körethez: 2 kg burgonya, 2 evőkanál só, fél dl étolaj. 2-3 dl áfonyalekvár, egy üveg szilvabefőtt.

A felhasználás előtt 2-3 nappal a hozzávalókból páclevet készítünk, és belehelyezzük a vadhúst.

Sütés előtt a fokhagymát megtisztítjuk, és vékonyra vágjuk. A szalonna egyharmad részét felcsíkozzuk. Kenőmasszát készítünk: egy deci étolajban 2 csapott evőkanál sót, 15 dkg mustárt, és 2-3 dkg őrölt borsot összekeverünk.

Az őzcombot sűrűn, egymás mellett, éles késsel mélyen bevágjuk. A mustáros masszába belemártunk egy szelet szalonnát, és egy fokhagyma darabkával együtt a húsba nyomjuk. A vad mindkét oldalát alaposan megspékeljük, majd a maradék kenőmasszával gondosan átkenjük. A megmaradt szalonnát 2-3 gyufaszál vastagságú csíkokra vágjuk. Ebből ötöt a tepsi aljába helyezünk, hogy nehogy lesüljön az ételünk. Ráhelyezzük az átfűszerezett őzcombot, a tetejére felpakoljuk a maradék szalonnákat. Ezeket hústűvel rögzítjük, nehogy lecsússzanak sütés közben. Másfél deci vizet, és 3-4 dl vörösbort öntünk alá, majd körberakjuk erdei gombával. Alufóliával letakarjuk, és másfél-két óráig kemencében, vagy sütőben sütjük.

Egészben főtt-sült burgonyát készítünk hozzá. Ehhez először az egész krumplikat enyhén sós vízben, héjában félpuhára főzzük. Megtisztítjuk, tepsibe tesszük, enyhén megsózzuk, öntünk rá kevés étolajat, és kb. 15 perc alatt sütőben pirosra sütjük.

A puhára párolódott vadhúsról a fóliát leszedjük, és még visszatoljuk a sütőbe, hogy szép pirosra színt kapjon. Vágódeszkán kicsontozzuk, kicsit hűlni hagyjuk, és szeletekre vágjuk. A sült burgonyával, áfonyalekvárral, és szilvabefőttel tesszük az asztalra.