Lila batátás kenyér

Lila batátás kenyér

Hozzávalók: (2 db kenyérhez) 60 dkg BL-80-as fehérliszt, 60 dkg BL-55-ös finomliszt, 5 dkg élesztő, 10 dkg kovász (liszt, víz olívaolaj), 15 dkg főtt, sózott, áttört lila batáta, a batáta főzőleve, 2 csapott evőkanál Himalája só, 10 dkg vaj, 2 teáskanál cukor.

A liszteket tálban összekeverjük, közepébe fészket készítünk, abba beleszórjuk a cukrot, rámorzsoljuk az élesztőt, és másfél deci langyos vízzel felöntjük. Megvárjuk, míg megkel. Ekkor hozzáadjuk a kovászt, a batáta pürét és a főzőlevét. Ezekkel együtt bedagasztjuk a tésztát. Amennyiben szükséges, vizet még adhatunk hozzá.

Beledolgozzuk a vajat, laza tésztát készítünk belőle. Mindezek után adjuk csak hozzá a sót, ezzel is átgyúrjuk.

Két nagyobb kelesztőforma alját kevés olívaolajjal lekenünk, ide tesszük a kétfelé választott tésztát. Eligazgatjuk, majd folpackkal és konyharuhával letakarva fél órát kelesztjük.

Ekkor olajos kézzel felhúzogatjuk, és kicsit alulra fordítva meghajtogatjuk a kenyereket, majd újabb fél óra pihenő következik. Ezt a műveletet még kétszer megismételjük.

Lisztezett deszkára borítjuk, kézzel téglalap alakúra széthúzogatjuk, oldalait behajtjuk, majd alulról felfelé feltekerjük. Végeit lezárjuk és sütőpapírral bélelt agyagedénybe helyezzük. Tetejét három helyen éles pengével bevágjuk, vízzel megspricceljük, és pár perc pihenő után lefedve, 250 fokon 20-25 percig, majd fedő nélkül újabb 25 percig sütjük.