Nyárlőrinci tutajos

Nyárlőrinci tutajos

Hozzávalók: (8 főre) 40 dkg tarhonya, 1 kg krumpli, 2 közepes vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 1 csapott teáskanál köménymag, 15 dkg fehér szalonna, 30 dkg füstölt kolbász, só, 1 teáskanál őrölt feketebors, 2-3 evőkanál őrölt paprika, 1 nagy csokor petrezselyemzöld. A tálaláshoz csípős paprika és savanyúság.

A szalonnát felkockázzuk, bográcsban, lassú tűzön kiolvasztjuk a zsírját, a pörcöket kiszedjük.

Közben a bőrétől megfosztott kolbászt kis darabokra szeljük, a vöröshagymát kockázzuk, a fokhagymát kés lapjával megrottyantjuk, majd apróra vágjuk.

A krumplit megtisztítjuk, kis kockákat készítünk belőle.

A köményt mozsárban megtörjük, a petrezselymet finomra szeljük.

A bográcsban maradt zsírban a tarhonyát szép pirosra sütjük. Ezután visszarakjuk a szalonna darabkákat, beletesszük a kolbászt, a vöröshagymát és fokhagymát. Összeforgatjuk, ezekkel is sütjük pár percig, majd egy liter vízzel felöntjük.

Amikor felforrt, beletesszük a krumplit. Fűszerezzük köménnyel, őrölt borssal, sóval, majd újabb egy liter vizet teszünk hozzá, és fél órán át főzzük.

Ekkor kerülhet a főzőlé közepébe az őrölt paprika, amivel készre főzzük.

A megpuhult tutajost a tűzről levéve krumplinyomóval pépesítjük. Ezzel a módszerrel a tarhonya a nagyobb lyukú nyomón átmegy, a krumplit azonban megtöri, így krémes állaga lesz. Aprított petrezselyemzölddel elkeverjük, majd csípős paprikával és savanyúsággal tesszük az asztalra.