Búzagánca kefirrel, párolt lila káposztával
Hozzávalók: Gánca: 50 dkg liszt, 1 teáskanál só, forró víz, 1 fakanál zsír. Párolt káposzta: 1 fej lila káposzta, 1 kisebb vöröshagyma, 3 evőkanál étolaj, 2 teáskanál só, 0,5 dl víz, 3 evőkanál cukor, 2 evőkanál 10 %-os ecet. 4 dl kefir.
Először a káposztát készítjük el. Felvágjuk, legyaluljuk. A vöröshagymát felkockázzuk, egy közepes méretű lábasban, étolajon üvegesre pároljuk. Ezután rápakoljuk a káposztát, sózzuk, összekeverjük, majd kevés vizet öntünk alá, és fedő alatt elkezdjük párolni. Közben figyeljük, néha átkeverjük, és amennyiben szükséges, adunk még hozzá vizet.
A gáncához a lisztet nagyobb lábasban szárazon kezdjük pirítani. Sóval ízesítve folyamatosan addig keverjük, amíg kicsit sárgásra színeződik, és a fakanállal lenyomva nyikorgó hangot ad. Vizet forralunk, apránként borítunk a liszthez egy keveset. Közben folyamatosan morzsásra szaggatjuk, végül a felforrósított zsírral is eldolgozzuk.
A megpuhult káposztát cukorral és ecettel összefőzzük, és a gánca mellé kínáljuk. Aki jobban szereti, kefirrel is fogyaszthatja.
