Péntek van, bizonyos családokban ez ma is böjtös napnak számít. Arra gondoltam, legyen ma nálunk is úgy, mint régen. Ezt kétféle módon szeretném megvalósítani.
Egyrészt az elmúlt hetekben túl sok időt töltöttem számítógép mellett, már kezdek belilulni, kockásodik a fejem, és egyéb tüneteim is kialakultak (karikás szem, figyelmetlenség, hozzátartozók elhanyagolása és egyéb huncutságok). Hadat üzenek a kütyüknek, és fogadom, hogy ha ezzel a bejegyzéssel itt végzek, ma diétára fogom magam a weben. Ideje már, hogy kikapcsolódjak, és belevessem magam valami egészen másba.
Régóta vágytunk egy nagyon finom kapros-túrós lepényre. Van még bőven a fagyasztóban a tavalyi kaporból. A legfinomabbat ebben a kategóriában Seregélyesen készítették. Ennek a különlegességét az adja, hogy amikor kisül a lepény, a tálcát, amire kiszedjük, jó vastagon be kell kenni tejföllel. Forrón tesszük rá a feldarabolt süteményt, ami átgyengül, és alul-felül szaftos, pihe-puha gyönyörűség lesz, ember legyen a talpán, aki ellen tud állni a csábításnak.
Sokszor kérdezik tőlünk előadásokon és forgatásokon is, hogy elkészítjük-e az ételeket, amelyeket felveszünk. Az összes kipróbálására soha nem lesz időnk, de gyakran készítek „ízőrzős” ételeket. Ilyenkor általában vendégeket is hívok rá. Édesanyámra mindig lehet számítani, de most Unokahúgomékat is meghívtam, mert ha már sütök, nem állok meg a normál tepsinél. Az sem baj, ha nem elég hozzá a töltelék, akkor a másik fele almás lesz, azt is szereti mindenki.
Ebéd után beiktatunk egy nagyobb sétát, ellensúlyozni kell valamivel azt a min. négy lepényt, amit fix, hogy betermelek majd. Este pedig adunk a művészeteknek is esélyt, elmegyünk Teleki Miklós koncertjére, amelyet – dupla élvezet – Groszman Erika képeinek társaságában tölthetünk.
Szóval, ha péntek, akkor tésztanap. Keressétek ki a receptek között: „Kapros-túrós másként”, és próbáljátok ki. Kapor nélkül, fahéjjal is nyerő választás.
