Lecsós paprikás csirke
Hozzávalók: (30 főre) 30 db csirke felsőcomb, 1,5 kg vöröshagyma, 4 evőkanál sertészsír, 1 kg zöldpaprika, 50 dkg hámozott paradicsom, 3 evőkanál só, 1 evőkanál őrölt feketebors, 5 dkg őrölt paprika, 8 dl tejföl, 5 púpos evőkanál rétesliszt, 1 nagyobb rozmaring ág.
A vöröshagymát megtisztítjuk, kockákra vágjuk. A paprikát felaprózzuk, a paradicsomok héját lehúzzuk.
A bográcsban átmelegítjük a zsírt, rászórjuk a hagymát, amit egy teáskanál sóval üvegesre párolunk. Beletesszük a paprikát, paradicsomot és összesütjük. Őrölt paprikával színesítjük, és azonnal hozzáadjuk a csirkedarabokat. Két liter vízzel felöntjük, őrölt borssal és két teáskanál sóval puhulásig főzzük.
Amikor a hús elkészült, habarást készítünk a paprikáshoz. A tejfölt a liszttel simára keverjük, egy deci vízzel felhígítjuk.
A bográcsba először egy liter hideg vizet öntünk, hogy a forró étel ne kapja össze a habarást. Besűrítjük vele, két evőkanál sóval ízesítjük, összeforraljuk, és a legvégén beledobjuk a rozmaring ágat is. Öt percig főzzük, és kivesszük, hogy ne legyen túlzott rozmaring íze a paprikásnak.
Petrezselyemzölddel színesített galuskával kínáljuk.