Legyen szép napotok!

Ez a blogindítás (sem) jöhetett volna létre a Telekom „karácsonyi ajándék” levele nélkül, amelyben megírták, hogy január végével megszüntetik a Webkönnyen szolgáltatást, fel is út, le is út.

Így történt, hogy más szolgáltató után kellett néznünk, de íziben. Azzal kezdtem, amivel szoktam: gugli, beírtam, hogy webkönnyen helyett, és láss csodát, rögtön kijött egy cég, akik már akkor felismerték a gondot, és írtak erről a problémáról.

Gondoltam, ez amolyan égi jel, és nem is kotorásztam tovább, hanem megnéztem az oldalukat. Jónak, közvetlennek tűnt, a hozzászólásokból pedig az derült ki, hogy a tapasztalatok is hasonlóak. Nem sokat kukoricáztunk, felvettem a kapcsolatot, és egy napon belül eldőlt, mi is a sikermarketing csapatába csatlakozunk.

Az egyeztetések során törekedtünk az egyszerűsítésre, átláthatóságra, és egy felhasználóbarát honlap megalkotására. A fő cél, hogy minél könnyebben, több szempont szerint is lehessen keresni a receptek között, hiszen ez az oldalunkra látogatók legfőbb célja.

Remélem, mindenki gyorsan túlesik az első megpróbáltatásokon, és megszokja ezt az új felületet, ami reményeink szerint hosszú életű lesz.