Amint azt már bizonyára észrevettétek, az elmúlt évben forgatott új műsorokból kifogytunk.
Újabb esztendő van mögöttünk sok gonddal, problémával, és még több szép élménnyel. A tavalyi forgatások több tekintetben nagyon hasonlítottak az előző, 2020-as munkákra. Mindkét esetben május végén tudtuk csak elkezdeni a munkát a vírus miatt. Sok lemondás és újraszervezés, várakozás, hogy az egyesületek össze tudjanak jönni, a hagyományőrző csoportok tudjanak próbálni…. Abban is azonos volt a két év, hogy a tervezett húsz rész helyett 19 készülhetett el, a folyamatos változtatások miatt. A legtöbb helyett újakat szerveztem ami nagyrészt sikerült is, de mindkét esztendőben előfordult őszi lemondás, azokat már nem lehetett pótolni az idő szűke miatt.
Mindezek ellenére 2021-ben elértük a 250 epizódot, most elmondhatjuk, hogy 262 része van az Ízőrzők sorozatnak.
2021 a sok megpróbáltatás mellett számos szívet melengető élményt is hozott. Megszámolhatatlan a sok biztatás és kedves szó, ami nézőinktől érkezett, újra és újra ösztönözve minket a folytatásra.
Bekerültünk Siófokon a Helyi Értéktárba, a Városnapon Siófokért éremmel ismerték el munkánkat, az Ízőrzők könyvsorozat is bővült két kötettel „Kemencés ételek” és „Sertéshús ételek” címmel.
Közben filmjeinkről is jó híreket kaptunk. Az Ízőrzők a Duna World műsorának legnézettebb műsora lett, a Duna Televízióban az új epizódok nézettsége is nagyon jó volt. Ennek köszönhetjük, hogy folytathatjuk. Már dolgozunk az idei műsorok szervezésén, és ha végre a járvány is megkegyelmez, és időben el tudunk indulni, akkor már május elején kezdenénk a munkát.
Addig is töretlenül mennek az ismétlések, többen érdeklődtek, jó hírt mondhatok: a héten újra elkezdődik a tavalyi epizódok sugárzása, csütörtöktől hétköznaponként, a Duna World-ön 18 óra körül kerülnek adásba.
Részletes, pontosabb műsort honlapunk „Aktuális adások” menüjében találtok.
Mindezeken túl már készül a könyvsorozat új kötete is „Édes sütemények” címmel.