Lekváros patkó

Lekváros patkó

Hozzávalók: (2 patkóhoz, 1 normál méretű tepsibe) 80 dkg liszt, 5 dkg élesztő, 5 dl tej, 8 evőkanál olvasztott sertészsír, 1 teáskanál só, 10 dkg cukor, 60 dkg szilvalekvár.  1 tojás a kenéshez.

A lisztet cukorral, sóval összekeverjük. Közepébe fészket készítünk, belemorzsoljuk az élesztőt, majd apránként adagolt langyos tejjel, négy evőkanál olvasztott zsírral kidagasztjuk a tésztát. Amikor már jól kidolgoztuk, és a tészta se nem túl lágy, sem pedig kemény, akkor újabb négy kanál zsírt gyúrunk bele.

Letakarjuk konyharuhával, és langyos helyen negyven percig kelesztjük.

Ezután lisztezett deszkán kettéválasztjuk, majd egyenként téglalap alakúra kisodorjuk. Lekvárral gazdagon megkenjük úgy, hogy a szélein egy-egy centi tészta üresen maradjon. Ezeket a végeket felhajtjuk, hogy ne folyjon ki a lekvár, majd a hosszabb, alsó oldaláról indulva feltekerjük. A végét gondosan összecsipkedjük.

A tepsit zsírral kikenjük, ebbe helyezzük, összeillesztéssel lefele fordítva a lekváros patkókat.

Tojással lekenjük a tetejét, újabb tíz percig állni hagyjuk.

Kemencében, vagy sütőben sütjük. A felfűtött kemencét 170-200 fok közé visszahűtjük, a sütőt 170 fokra előmelegítjük, és bármelyikben húsz perc alatt megsütjük.

Amikor kivesszük, olvasztott zsírral átkenjük a tetejét, és hagyjuk kihűlni.

Utána szépen szeletelhető.