Patai palóc gulyás
Hozzávalók: 50 dkg szürkemarha lábszár, 30 dkg racka juh csontos része, 50 dkg mangalica füstölt tarja, 1 fakanál zsír, 2 vöröshagyma, 2 szelet füstölt szalonna, 3 gerezd fokhagyma, 45 dkg sárgahüvelyű bab, 20 dkg fejtett bab, 40 dkg zöldhüvelyű bab, fél citrom leve. Fűszerek: 2 teáskanál tárkony, 4 babérlevél, 2 teáskanál őrölt paprika, 2 teáskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál őrölt kömény, só. Habarás: 2 dl víz, 2 dl tejföl, 3 evőkanál liszt.
A szalonnát kis kockákra vágjuk, és kevés zsiradékon megpirítjuk. A húsokat közel egyforma darabokra aprítjuk. A vöröshagymát is felkockázzuk, majd a szalonnával együtt üvegesre pároljuk. Rátesszük a marha lábszárat, és fehéredésig forgatjuk.
A tűzről félrehúzva őrölt paprikával elkeverjük, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Teszünk hozzá még őrölt borsot, őrölt köményt, babérlevelet és egy teáskanál sót. Ezekkel fedő alatt legalább egy órát főzzük, közben az elfőtt levet pótoljuk.
A füstölt tarját kockákra vágjuk, és a félig megfőtt levesbe borítjuk.
Újabb fél óra múlva beletehetjük az összevágott fokhagymát, csipetnyi tárkonyt, további őrölt borsot, kevés sót, és a racka hússal együtt újabb harminc percig főzzük.
Ekkor borítjuk bele a babokat. Megkóstoljuk, ízlés szerint még fűszerezzük. A levét ismét pótoljuk, és addig főzzük, amíg a babok is megpuhulnak.
Habarást készítünk. Két deci vízben a lisztet simára keverjük, adunk hozzá tejfölt, majd a leves forró levével apránként felhígítjuk. Ezzel sűrítjük a levesünket. Összeforraljuk, és tálalhatjuk is.