Sült oldalas párolt káposztával

Sült oldalas párolt káposztával

Hozzávalók: 1,5 kg oldalas, 1 kis fej fokhagyma, 1 vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, só, 1 teáskanál őrölt kömény, 2 teáskanál őrölt feketebors, 3 evőkanál sertészsír. A párolt káposztához: 1 kisebb fej káposzta, 2 vöröshagyma, fél dl étolaj, só, 1 teáskanál őrölt kömény, 1 evőkanál cukor, 1 teáskanál 10%-os ecet.

A körethez 1,5 kg krumpli, só, 1 csokor petrezselyem.

Az oldalast feldaraboljuk, alaposan besózzuk, és tepsibe helyezzük. Rászórjuk a csíkokra vágott szalonnát, a vöröshagyma- és fokhagyma darabkákat, majd őrölt feketeborssal és köménnyel fűszerezzük. Rákanalazzuk a sertészsírt, és öntünk alá egy deci vizet. Lefedjük, és előmelegített sütőben egy órán át pároljuk-sütjük. Ekkor levesszük a fedőt, és mindkét oldalát lepirítjuk.

Közben elkészítjük a káposztát. Lereszeljük, és enyhén besózzuk. A vöröshagymát szálasra vágva egy nagyobb serpenyőben étolajon megpároljuk, majd rátesszük a kinyomott káposztát. Amikor az egész megpuhult, őrölt köménnyel, cukorral és kevés ecettel ízesítjük, ezekkel együtt pár perc alatt összesütjük.

Köretnek a krumplit meghámozzuk, kockákra vágjuk, sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, és apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk.

A szép pirosra sült húsokat párolt káposztával, és petrezselymes burgonyával kínáljuk.