Tápió-menti Ízőrzők találkozója

Nagy meglepetés, és nagy öröm volt számunkra, amikor Vér János barátunk az elmúlt év vége felé megkeresett bennünket azzal a hírrel, hogy szeretnének Tápióbicskén Tápió-menti Ízőrzők találkozót tartani.

Jó ötletnek tartottuk, már csak azért is, mert ezen a vidéken 12 települést is bemutattunk műsorunkban, amelyek nagy része az ő javaslata alapján került a kiválasztottak közé. Abc sorrendben: Ceglédbercel, Dánszentmiklós, Farmos, Gomba, Káva, Kóka, Pánd, Sülysáp, Tápióbicske, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, és Tóalmás.

Vér János, majd Móczár István köszöntője után máris nagy megtiszteltetésben részesültünk. Dr. Tanka László, a Panoráma Világklub elnöke átadta számunkra azt az oklevelet, amelyben a Világ Magyarsága Gasztro Szövetség tagjai közé fogadtak bennünket.

Tápióbicskei barátaink nagyszerű vendéglátók, ezt ezúttal is megtapasztalhatta, aki eljött a találkozóra. A messze földön híres tápióbicskei rántott töltött káposztával, majd ízletes házi töltött, és csülkös káposztával kínálták a meghívottakat. Süteményben sem volt hiány, hiszen mindenki hozott magával valamilyen helyi finomságot.

Mi is „kifőztünk” valami hazait, amikor erre a napra készültünk. Teljesen adalékmentesen, a mi háztáji termékeinkből, ízőrzős fűszerekkel ízesítve elkészítettünk egy 25 perces összeállítást, amelyben bemutattuk a helyszíneket, és azokat az embereket, akik ott sütöttek-főztek.

A jó hangulathoz a farmosi Gál Zoltán, valamint a gombai Szegedi Csaba barátunk is hozzájárult zenével, énekkel.

Meglepetésként Karancslapujtőről eljött a Duci Csapat, akik az „Apácashow” című táncos jelenetükkel szórakoztattak bennünket.

A legnagyobb élmény mégis az volt, hogy bár az évek során megfogyatkoztunk, de láthattunk sok szívünknek kedves, régi arcot, akikkel jókat beszélgettünk, visszaemlékeztünk.

Érdekes, vidám történeteket hallottunk. Pándról Morvai József elmesélte nekünk, hogy a film bemutatója után meglepő élményben volt része. A műsor végén, egy pohár pándi meggyborral kezében a következőket mondta a nézőknek: „Azt mondanám mindenkinek, jöjjön el, kóstolja meg nálunk, kerüljenek egyet a kis falunkban.” Nos, egy szép napon egy idegen becsengetett Morvai József kapuján. Közölte, hogy Pestről érkezett, jött megkóstolni azt a híres bort. Behívták, elborozgattak, kellemes délutánt töltöttek együtt.