Almával töltött sült nyúl

Almával töltött sült nyúl

Hozzávalók: 2 kg nyúlhús (egy egész nyúl hátsó része), só, 1 kávéskanál őrölt paprika, 1 kávéskanál őrölt feketebors, 1 teáskanál majoránna, 4 gerezd fokhagyma, 20 dkg füstölt szalonna, 1 kg alma. A párolt káposztához: 60 dkg lila káposzta, só, 2 evőkanál étolaj, 3 evőkanál cukor, 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál 20 %-os ecet, csipetnyi őrölt kömény. A burgonya körethez: 1 kg krumpli, 1 evőkanál sertészsír, 1 csokor petrezselyem, só.

A nyúlhúst jó alaposan besózzuk. A fűszerekből keveréket készítünk, azzal is minden oldalán bedörzsöljük, majd sütőedénybe (tepsibe) helyezzük. Az almák magházát eltávolítjuk. Nagyobb darabokban a hús alá és mellé helyezzük. A gerincére szeletelt füstölt szalonnát teszünk, lefedjük fóliával, vagy másik tepsivel és 180 fokra előmelegített sütőben két órán át sütjük.

A káposztát vékony csíkokra vágjuk, besózzuk, és ebben tíz percig állni hagyjuk. A levét kinyomjuk. Egy lábasban két evőkanál étolajon két evőkanál cukrot karamellizálunk, rátesszük a felcsíkozott vöröshagymát és a káposztát. Őrölt köménnyel megszórva, fedő alatt pároljuk. Amikor már eléggé megpuhult, kevés ecettel, és cukorral ízesítjük.

A krumplit megtisztítjuk, felkockázzuk, sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, majd a nyúl sütőlevéből locsolunk rá öt-hat evőkanálnyit. A petrezselymet felaprítjuk, és a burgonyával összekeverjük.

A megsült nyulat pecsenyés tálra szedjük, egyik oldalára petrezselymes burgonyát, a másikra párolt káposztát halmozunk.