Rakott nokedli

Rakott nokedli

Hozzávalók: 1 kg liszt, 3 tojás, 1 evőkanál só, víz, 2 evőkanál étolaj. A raguhoz: 1 nagyobb fej vöröshagyma, diónyi zsír, 40 dkg füstölt kolbász, 20 dkg füstölt tarja, 30 dkg trappista sajt, 7 dl tejföl. A tepsihez egy fakanál sertészsír.

Először a nokedlit készítjük el. A lisztbe beleütjük a tojásokat, sózzuk, majd annyi vizet öntünk hozzá, hogy megfelelő keménységű tésztát kapjunk. Kevés étolajat is beledolgozunk.

Bő vizet melegítünk, amibe teszünk csipetnyi sót, evőkanálnyi étolajat. Amikor forr, beleszaggatjuk a tésztát, és kifőzzük. Leöblítjük, majd felét egy kizsírozott sütőtepsi aljában elterítjük.

A töltelékhez a hagymát megtisztítjuk, apró kockákra vágjuk, a kolbászt és a tarját is felszeljük kisebb darabokra. Mindezt kevés zsíron összesütjük, és elsimítjuk a nokedli tetején. Tejföllel gazdagon megpöttyözzük, majd sajtot reszelünk rá. Az egészet befedjük a galuska másik felével. Ezt is tejföllel és reszelt sajttal ízesítjük.

Előmelegített sütőben húsz perc alatt színesre sütjük.